Az oktatás felépítése
Alaptanfolyamunk, update előadásaink menetét úgy állítottuk össze, hogy Ön rövid időn belül készségszinten el tudja sajátítani azokat a tudnivalókat, melyek a hétköznapjainkban előforduló pénzügyi döntésekhez szükségesek.
Meggyőződésünk, hogy az életben elsősorban az alkalmazható tudás jelent igazi hatalmat, s a pénzügyi döntéseink területén ez a hitelek, befektetések, biztosítások világára mind igaz.
Kevés olyan ember van manapság ugyanis, akinek a felsorolt pénzügyi termékek közül ne lenne legalább egy, vagy kettő a "birtokában". Mivel a pénzügyekkel kapcsolatos döntések jelentősen befolyásolják az Ön életének minőségét, ezért nagyon fontos, hogy megtanuljon a sorok között olvasni, összefüggéseket megérteni és pontosan tudni, hogy pl. egy hosszú távú elkötelezettség milyen kockázatokkal és előnyökkel jár az Ön számára.
Az összefüggésekre egy olyan szakember mutat rá Önnek, aki 2006-ban indított, önálló vállalkozásából mára az egyik legsikeresebb privát független pénzügyi tanácsadó céget építette fel Magyarországon. Kiss Imre a magyar pénzügyi piac elismert közgazdásza, tanácsadója. Elemzéseit ismert online portálok, gazdasági műsorok folyamatosan közlik, saját kiadású Premium Inside pénz és tőkepiaci magazinja egyedülálló helyet foglal el a gazdasági médiában.
A tanfolyamainkon a következő témákra térünk ki (rövid áttekintés):
- A gazdasági mutatók összefüggései, gyakorlati vonatkozásai egyszerűen, lényegretörően
- Finanszírozás, befektetés, hatékony portfóliókezelés: milyen egy Ön számára előnyös termék?
- Pénzügyi stratégiák különböző jövedelmi szinteken: Ön hová fektessen be?
- Alapvető fogalmak gyakorlati jelentősége, a médiában oly gyakran hangoztatott mutatók szerepe az Ön életében: GDP, GNP, államháztartási hiány, folyó fizetési mérleg, külkereskedelmi mérleg, munkanélküliség hatása, stb.
- Költségvetési és monetáris politika: Mely döntések segítik Önt, melyeknél érdemes stratégiát változtatni, hogy a legtöbb előnyre tegyen szert?
- Az Európai Unió gazdasági előnyei egy hétköznapi ember számára: Hogyan fordítsuk előnyünkre az Euró majdani bevezetését?
- Alapvető számítások egy befektetés, hitelfelvétel, biztosítás esetén: Mi az, amit egy tanácsadó általában nem vezet le Önnek?
- Tőkepiaci ismeretek gyakorlati megközelítése: Az adott gazdasági környezetnek megfelelően pontosan tudni lehet, hogy Ön mely piaci szektorokból tehet szert profitra!
- A kereslet és kínálat teljes átláthatósága a pénzügyi termékek piacán: Mire kell odafigyelni egy hosszú távú döntés esetén?
- Különböző befektetési formák egyszerű, de részletes bemutatása: Váljon szakértővé és ismerje fel, hogy egy adott piaci helyzetben miben érdemes pénzét fialtatni! (Hozamlehetőségek, költségek, kockázatok, előnyök bemutatása)
- A hitelfelvétel trükkjei: Forint vagy deviza, kamatperiódus, futamidő, költségek, előtörlesztés, váltás, előnyök, hátrányok? Megtanítjuk, hogyan hozzon jövedelmező döntést!
- Hogyan lehet az árfolyammozgásokból profitálni? Alapvető gazdasági folyamatok megismerése, melyek árfolyamnyereséget eredményeznek!
- Portfólióelemzés, stratégiai gondolkodásmód: Egy adott pénzügyi termék népszerűsége előnyt ad Önnek, vagy hátrányt? Hogyan hozhat profitáló döntést?
- Mutatók, indikátorok, vállalati jelentések: Átláthatóvá tesszük Önnek, hogy milyen egy hatékony pénzügyi, illetve befektetési stratégia!
Az iménti felsorolás csak egy rövid áttekintés gyanánt szolgál, hogy az Ön számára egyértelmű legyen: a MoneyMoon Training a gyakorlati haszonra összpontosít. Az 1 napos alaptanfolyamunk szisztematikusan halad végig azokon a közgazdaságtani, pénzügyi, befektetési, portfóliókezelési és hitelfelvételt érintő gyakorlati tudnivalókon, melyek ismerete azonnal pénzzé konvertálható az Ön életében.
Az Update előadásainkon pedig azokat az aktualitásokat osztjuk meg Önnel, melyek ismeretében komoly előnyhöz juthat magánemberként és tanácsadóként egyaránt. Napjaink pénzügyi lehetőségei biztosítják minden pénzügyileg képzett embernek, hogy munkajövedelmét jelentős tőkejövedelemmel egészítse ki, és vállalt kötelezettségeit a lehető legalacsonyabb kockázat mellett a legtöbb előnyt élvezve tudja kihasználni.
A MoneyMoon Training tanfolyamainak létrehozásával azt a piaci rést szeretnénk betölteni, melyben a pénzügyi önállóságra és megértésre vágyók, valamint a pénzügyi piacok termékeit értékesítő intézmények és szaktanácsadók megtalálják a közös nevezőt. Hisszük, hogy a nálunk szerzett tudással a megoldást keresők és a megoldást nyújtók egyaránt sokat nyernek majd.
Várjuk szeretettel a kurzusainkon!
Ha jelentkezni szeretne, regisztráljon oldalunkon, és foglalja le helyét következő előadásunkra minél előbb!
